MEGTÉVESZTŐ LELETÉRTELMEZÉSEK

Mielőtt belemennénk az emberi evolúció mítoszának részleteibe, meg kell említenünk azokat a propagandamódszereket, amelyekkel elhitették a közvéleménnyel, hogy a félig majom, félig ember teremtmények léteztek valamikor a múltban. Ez a módszer a leletek "rekonstrukcióját" használja fel. A rekonstrukciót úgy magyarázhatnánk, hogy egyetlen kiásott csont - sőt, gyakran csonttöredék - alapján készítenek rajzokat egy egész élőlényről. Azok a "majomemberek", amelyeket a magazinokban, újságokban és filmeken láthatunk, ilyen rekonstrukciók.

Mivel a leletek többnyire rendszertelenek és hiányosak, minden rájuk alapuló következtetés jó eséllyel puszta spekuláció. Mi több, az evolucionisták által készített rekonstrukciók - rajzok vagy modellek - szándékosan úgy készülnek, hogy az evolúció elméletét támogassák. A Harvard antropológusa, David R. Pilbeam ezt a tényt hangsúlyozza, mikor azt mondja: "legalábbis a paleoantropológiában az adatok még mindig olyan hiányosak, hogy az elmélet nagy mértékben befolyásolja az értelmezést. Az elméletek a múltban egyértelműen az aktuális ideológiákat tükrözték inkább, és nem a tényleges adatokat".1 Mivel az emberek vizuálisan jobban befolyásolhatóak, a cél az volt, hogy elhitessék velük, a képzeletükben rekonstruált élőlények valóban léteztek valamikor.

KÉPZELETBELI RAJZOK

Az evolucionisták mereven ragaszkodnak az evolúciót alátámasztó rekonstrukciókra, melyekben olyan tulajdonságokat rajzolnak meg, amik a leletekben egyébként nem hagynak nyomot: az orr és az ajkak alakja, a haj formája, a szemöldök illetve a szőrzet. Részletes rajzokat készítenek kitalált élőlényeikről, amint éppen családjukkal sétálnak, vadásznak vagy mindennapi életüket élik. Jóllehet ezek a rajzok teljes mértékben a képzelet szüleményei és semmilyen lelet nem igazolja valós voltukat.

Ezen a ponton le kell szögeznünk egy fontos tényt: a csontmaradványokon alapuló rekonstrukció csak az alany nagyon általános jellemzőit fedheti fel, mivel az igazán egyedi jellemzők a lágy szövetekben vannak, azok pedig gyorsan elenyésznek. Ezért, a lágy szövetek spekulatív rekonstrukciója miatt, az elkészült modellek vagy rajzok teljes mértékben a készítőjük képzeletétől függnek. Earnst A. Hooten a Harvard Egyetemről így magyarázza ezt a helyzetet:

A lágy szövetek rekonstrukcióját megkísérelni még kockázatosabb vállalkozás. Az ajkak, szemek, a fül és az orr tulajdonságai nem következtethetők ki a csontos részekből. Egy neandervölgyi koponyára ugyanolyan joggal építhetők rá egy csimpánz, mint egy filozófus vonásai. Az ősi embertípusok állítólagos rekonstrukciójának igen kevés - ha egyáltalán bármi - a tudományos értéke, és nagy valószínűséggel félrevezetik a nagyközönséget. Ne bízzunk meg hát a rekonstrukciókban.2

Valójában az evolucionisták annyira alaptalanul találnak ki történeteket, hogy még egy bizonyos koponyához is társítanak többféle arcot. Például az Australopithecus robustus (zinjanthropus) maradványai alaján készült három különböző rajz az ilyen hamisítások egyik híres példája.

A jávai ősember e két, egymástól teljesen elütő rajza jó példája annak, mennyire a képzeletre támaszkodva értelmezték az evolucionisták az egyes leleteket. Jobbra: Maurice Wilson rajza. (From Ape to Adam The Search For The Ancestry Of Man, Herbert Wendt) Balra: Steven M. Stanley rajza. (Human Origins )

A leletek részrehajló értelmezése vagy a minden valós alapot nélkülöző rekonstrukciók jelezhetik azt is, hogy milyen gyakran kell az evolucionistáknak trükkökhöz folyamodniuk. De még ezek is ártatlan apróságoknak tűnnek, ha az evolúció történetének szándékos hamisításaihoz hasonlítjuk őket.

1. David Pilbeam, "Rearranging Our Family Tree", Nature, Haziran 1978, s. 40.
2. Earnest A. Hooton, Up From The Ape, New York: McMillan, 1931, s. 332.