EVOLÚCIÓS HAMISÍTÁSOK

Nincs olyan konkrét lelet, ami azt a "majomember" képet támogatná, amelyet a média és az evolucionista tudományos körök folyamatosan sulykolnak a köztudatba. Ecsettel a kézben az evolucionisták képzeletbeli lényeket hoznak létre, de a tény, hogy ezeknek a rajzoknak egyáltalán nincs megfelelőjük a leletek között, kissé mégis zavarja őket. Az egyik érdekes módszer, amelyet a probléma áthidalására alkalmaznak az, hogy "legyártják" azokat a leleteket, amelyeket nem találnak. A Piltdown-i ember, a tudománytörténet egyik legnagyobb botránya, ennek a módszernek a tipikus példája.

A Piltdown-i ember: orángután állkapocs és emberi koponya!

EMBERI KOPONYÁHOZ ORÁNGUTÁN ÁLLKAPOCS A leletekre Charles Dawson "bukkant rá" és ő adta tovább Sir Arthur Smith Woodwardnak.   A részek összeillesztése folytán létrejött a híres koponya. Az ember koponyájának részei Ezzel a koponyával kapcsolatban számos rajz és rekonstrukció készült illetve több mint 500 tanulmány íródott. Az eredeti koponyát a British Múzeumban állították ki.   A felfedezés után 40 évvel kiderült, hogy a Piltdown fosziliája csalás eredménye.

Egy jól ismert orvos és amatőr paleoantropológus, Charles Dawson állt elő a felfedezéssel 1912-ben, hogy egy állkapcsolt és egy agykoponya-töredéket talált Piltdown-ban, Angliában. Bár az állkapocs inkább majoméhoz hasonlított, a fogak és a koponya olyanok voltak, mint egy emberé. A példányt "Piltdown-i embernek" nevezték el. Azt állították róla, hogy 500 éves, és több múzeumban az emberi evolúció kétségbevonhatatlan bizonyítékaként állították ki. Több mint 40 éven keresztül rengeteg tudományos cikket írtak a Piltdown-i emberről, rekonstrukciókat és rajzokat készítettek, és a leletet az emberi evolúció fontos bizonyítékaként tálalták. A témáról ötszáznál is több doktori disszertáció született.¹ A híres amerikai paleoantropológus, Henry Fairfield Osborn mondta, amikor 1935-ben meglátogatta a British Museum-ot: "újra és újra emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a Természet tele van paradoxonokkal, és hogy ez lenyűgöző lelet a korai emberről."²

1949-ben a British Museum paleontológusa, Kenneth Oakley kipróbálta a leleten a "fluoros vizsgálatnak" nevezett eljárást, amely segítségével a leletek korát lehet megállapítani. Megdöbbentő eredményre jutott. A teszt során kiderült, hogy a Piltdown-i ember állkapcsa egyáltalán nem tartalmaz fluort, ami azt jelenti, hogy néhány évnél tovább nem lehetett a földbe temetve. A koponyáról, amelyben csak kevés fluor volt, kiderült, hogy legfeljebb néhány ezer éves. Az újabb kronológiai vizsgálatok szerint a koponya párszáz éves. A fogakat az állkapocsban, amely eredetileg egy orangutáné volt, mesterségesen csiszolták le, hogy régebbinek tűnjenek. A csontok mellett talált "primitív eszközök" pedig egyszerű hamisítványok, amelyeket acéleszközökkel élesítettek meg.3 A koponya egy ötszáz évvel korábban élt emberé, az állkapocs pedig egy nemrégiben elpusztult majomé volt! A fogakat sorba rendezték és bereszelték, hogy az emberi fogakra hasonlítsanak. Majd a darabokat kén-bikromát segítségével színezték be, hogy réginek tűnjenek. De sav hatására ez a színezés eltűnt. Le Gros Clark, aki benne volt a hamisítást leleplező csapatban, nem tudta elrejteni megdöbbenését, és azt mondta: "A mesterséges beavatkozás nyomai azonnal szembeszökők voltak. Annyira egyértelműen látszottak, hogy meg is kérdezhetnénk: hogy kerülhették el ilyen sokáig mindenki figyelmét?".4 Amikor mindez kiderült, a "Piltdown-i embert" sietve eltávolították a British Museum-ból, ahol a korábbi több mint 40 évet töltötte.

A nebraszkai ember: disznófog

1922-ben Henry Fairfield Osborn, az Amerikai Természettudományi Múzeum igazgatója bejelentette, hogy Nyugat-Nebraszkában, a Kígyó-patak közelében egy pleisztocén korból származó őrlőfogat talált. Ez a fog állítólag ötvözte az ember és a majom fogának jellemzőit. Átfogó tudományos vita bontakozott ki, amelyben egyesek a Pithecanthropus erectus, mások a mai emberhez közelebb álló ős fogának tartották a leletet. A heves vitát kiváltó lelet a "nebraszkai ember" nevet kapta. Rögtön kapott "tudományos" elnevezést is: Hesperopithecus haroldcooki.

Számos szaktekintély támogatta Osbornt. Ennek az egyetlen fognak az alapján megrajzolták a nebraszkai ember fejének és testének rekonstrukcióját. Sőt, a nebraszkai embert még felesége és gyermekei társaságában, teljes családi körben is ábrázolták.

És ez mind egyetlen fogból bontakozott ki. Az evolucionista körök olyan mértékben elismerték ennek a "kísértetnek" a létezését, hogy amikor egy kutató, William Bryan felemelte a szavát az ellen, hogy ilyen önkényes következtetéseket vonjanak le egyetlen fogból, számos durva kritikát kapott.

1927-ben a csontváz további részeit is megtalálták. Az újonnan felfedezett leletek szerint a fog nem emberé és nem is majomé volt. Rájöttek, hogy egy kihalt amerikai vaddisznófaj, a Prosthennops fogáról volt szó. William Gregory "Hesperopithecus: Úgy tűnik, nem ember, és nem is majom" címen írt cikket a Science folyóiratba, amelyben bejelentette a tévedést. A "nebraszkai emberről" és családjáról készült rajzokat sürgősen eltávolították az evolúciós szakirodalomból.

A bal oldali kép egyetlen fogdarab alapján készült és az Illustrated London News című napilap tette közzé 1922. június 24-i számában. Nagy csalódást okozott azonban az evolucionistáknak, amikor kiderült, hogy a fog sem majomszerű lényé sem emberé nem volt, hanem egy kihalt disznófaj egyik egyedének foga.

Ota Benga: Az afrikai a ketrecben

Miután Darwin Az ember származása című könyvében felvetette az elméletet, hogy az ember majomszerű élőlényekből fejlődött ki, elkezdett leleteket keresni, amelyek alátámaszthatták volna ezt a kijelentést. Egyes evolucionista tudósok azonban azt is hitték, hogy a "félig ember, félig majom" teremtmények nem csak a régészeti leletek között, hanem a világ távoli tájain még elevenen is megtalálhatók. A huszadik század elején az " élő átmeneti alakok" keresése sajnálatos eseményekhez vezetett, amelyek közül a legkegyetlenebb az Ota Benga nevű pigmeusé volt.

Ota Bengát 1904-ben ejtette fogságba Samuel Verner evolucionista kutató Kongóban. Ota Benga neve a saját nyelvén azt jelenti, hogy jó barát. Felesége és két gyereke volt. Láncra verve, ketrecben szállították az USA-ba, ahol az evolucionista tudósok a majmok között állították ki őt a St. Louis-i Világkiállításon, mint " az emberhez legközelebbi átmeneti alakot". Két évvel később a Bronx-i állatkertbe vitték, ahol "az ember ősei" között került bemutatásra, néhány csimpánz, a Dinah nevű gorilla és a Dohung nevű orangután társaságában. Az állatkert evolucionista igazgatója, Dr. William T. Hornaday, hosszan beszélt arról, milyen büszke rá, hogy az ő állatkertjének tulajdonában van ez az egyedülálló "átmeneti alak", és a ketrecbe zárt Ota Bengát közönséges vadállatként kezelte. Ota Benga végül nem bírta tovább a bánásmódot és a körülményeket, és öngyilkosságot követett el.6

1. Malcolm Muggeridge, The End of Christendom, Grand Rapids, Eerdmans, 1980, p. 59
2. Stephen Jay Gould, "Smith Woodward's Folly", New Scientist, 5 Nisan 1979, s. 44.
3. Kenneth Oakley, William Le Gros Clark & J. S, "Piltdown", Meydan Larousse, Cilt 10, s. 133.
4. Stephen Jay Gould, "Smith Woodward's Folly", New Scientist, 5 Nisan 1979, s. 44.
5.W. K. Gregory, "Hesperopithecus Apparently Not An Ape Nor A Man", Science, Cilt 66, Aralik 1927, s. 579.
6. Philips Verner Bradford, Harvey Blume, Ota Benga: The Pygmy in The Zoo, New York: Delta Books, 1992