A Teremtés Igazsága
Az Anyag Mögötti Titok
Az Idő Relativitása És Az Elrendelés Igazsága


A VÍZ ÉS A SZÁRAZFÖLD KÖZÖTTI ÁTMENET MESÉJE

Az evolucionisták feltételezik, hogy azok a tengeri gerinctelenek, amelyek a kambrium korban jelentek meg, valahogy halakká alakultak az évtízmilliók során. Azonban csakúgy, ahogy a gerincteleneknek nem voltak őseik, ugyanúgy az átmeneti formák is hiányoznak, amelyek azt igazolnák, hogy valóban ezek alakultak át halakká. Meg kell jegyeznünk, hogy a halak és a puhatestűek között óriási szerkezeti különbségek vannak. A gerinctelenek kemény váza a testükön kívül helyezkedik el, a halaké, amelyek ráadásul gerincesek is, a testükön belül. Ilyen hatalmas mértékű "evolúcióhoz" több millió lépésre lett volna szükség, és az átmeneti alakok millióira kellene bukkannunk, amelyek ezt bizonyítják.
Az evolucionisták körülbelül 140 éve kutatnak a maradványokat tartalmazó kőzetrétegekben, hogy ezeket a feltételezett átmeneti alakokat megtalálják. Több millió gerinctelen maradványát találták meg, és több millió halét - semmit sem találtak azonban, ami a kettő között lett volna .


A vízből a szárazföldre lépés képzeletbeli forgatókönyve szerint némely halfajta táplálkozási nehézség folytán szükségét érezte, hogy a vízből a szárazföldre költözzön. Ennek a forgatókönyvnek semmilyen bizonyítéka nincsen, ezért a feltételezést, akárcsak a fentieket, alaptalan és spekulatív rajzokkal próbálják megtámogatni.

Egy evolucionista kutató, Gerald T. Todd elismeri ezt a tényt A csontoshalak eredete és a tüdő evolúciója című cikkében:

A csontoshalak mindhárom családja körülbelül egy időben jelent meg a régészeti leletek tanúsága szerint. Megjelenésükkor már rendkívül változatos a morfológiájuk, és rendkívül erős páncéljuk vannak. Vajon honnan származhatnak? Mi tette lehetővé, hogy annyi változatuk alakuljon ki? Hogyan jött létre az erős páncél? És miért nincs nyoma a korábbi, átmeneti alakoknak?1

Az evolúciós forgatókönyv azt állítja, hogy a halak is, egy idő után kijöttek a vízből és szárazföldi élőlényekké alakultak. Pedig számos olyan fiziológiai és anatómiai tényező van, amely kizárja az effajta átalakulást. Ráadásul egyetlen lelet sem támasztja alá ezt a mesét.

Az evolúció elmélete még egy lépéssel tovább megy, és azt állítja, hogy ezek a halak, amelyek a gerinctelenekből alakultak ki, tovább fejlődtek, és belőlük lettek a kétéltűek. De ehhez a feltételezéshez is hiányoznak a bizonyítékok. Egyetlen egy lelet sincs, amely bizonyítaná, hogy valaha is létezett egy félig hal, félig kétéltű teremtmény. Ezt a tényt bár vonakodva, de elismeri a jól ismert evolúciós szaktekintély, Robert L. Carroll, A gerincesek paleontológiája és evolúciója című könyvében: "nincsenek átmeneti maradványok a rhipidistian halak (amelyek kedvenc elképzelése szerint a négy végtaggal rendelkező gerincesek ősei) és a korai kétéltűek között".2 Két evolucionista régész, Colbert és Morales, így ír a kétéltűek három alapvető osztályáról (vagyis a békák, szalamandrák és gőték):

Nincs bizonyíték arra, hogy a paleozoikum kétéltűinek olyan tulajdonságai lettek volna, amelyek közös ősre utalnak. A legrégibb békák, gőték és szalamandrák nagyon hasonlóak voltak ma élő leszármazottaikhoz.3

Körülbelül ötven évvel ezelőttig az evolucionisták azt hitték, hogy valóban létezik ilyen élőlény. Ez a hal, a Coelachanth, amelynek korát 410 millió évre becsülték, volt szerintük az átmeneti alak, amelynek kezdetleges tüdeje, fejlett agya, emésztési és keringési rendszere volt, amelyek képesek voltak a szárazföldön is működni, sőt, a maga kezdetleges módján még járni is tudott. Ezeket az anatómiai magyarázatokat vitathatatlan igazságként fogadták el az 1930-as évek végéig. A Coelacanth igazi átmeneti alak volt, amely a víz és a szárazföld közötti összekötő láncszem és átmeneti forma volt.

Balra egy 410 millió éves Coelacanth maradványa látható. Az evolucionisták ennek az élőlénynek a leletére támaszkodva azt állították, hogy a vizi és a szárazföldi élőlények átmeneti példányáról van szó.

Azonban 1938-ban először (bal oldali kép) többször is kifogták ennek a halfajtának ma élő példányait. Ez is mutatja, mennyire túllépték a határt az evolucionisták spekulációi.


Azonban 1938. december 22-én nagyon érdekes felfedezést tettek az Indiai-óceánon. Kifogták a Coelacanth család egyik tagját, amelyekről eddig azt állították, hogy hetvenmillió évvel ezelőtt kihalt átmeneti alak volt! Az eleven Coelacanth felfedezése bizonnyal komoly sokkot jelentett az evolucionistáknak. Az evolucionista régész, J. L. B. Smith azt mondta, hogy akkor sem lepődött volna meg jobban, ha egy élő dinoszaurusszal találkozik4 És a rákövetkező években ugyanennek a halnak még körülbelül 200 példányát fogták ki a világ különböző részein. Az eleven Coelacanth példányok is azt bizonyítják, hogy milyen messzire képesek elmenni az evolucionisták elméleti feltételezéseikben. Amikor még nem kerültek elő élő példányok, akkor is számos különböző elmélet létezett arról, hogy valóban volt-e ennek a halnak kezdetleges tüdeje és fejlett agya. Az a szerv, amelyről az evolucionisták feltételezték, hogy primitív tüdő, valójában egy zsírzsák.5 Valamint a Coelacanth, amelyről azt állították, hogy "a hüllők közvetlen őse, amely kész arra, hogy a tengerből a szárazföldre költözzön", egy olyan mélytengeri hal, amely az óceán legalsó rétegeiben él, és 180 méternél jobban sohasem közelíti meg a felszínt.6

1. Gerald T. Todd, "Evolution of the Lung and the Origin of Bony Fishes: A Casual Relationship", American Zoologist, Cilt 26, No. 4, 1980, s. 757.
2. R. L. Carroll, Vertebrate Paleontology and Evolution, New York: W. H. Freeman and Co. 1988, s. 4.
3. Edwin H. Colbert, M. Morales, Evolution of the Vertebrates, New York: John Wiley and Sons, 1991, s. 99.
4. Jean-Jacques Hublin, The Hamlyn Encyclopadia of Prehistoric Animals, New York: The Hamlyn Publishing Group Ltd., 1984, s. 120.
5. Jacques Millot, "The Coelacanth", The Scientific American, Cilt 193, Aralik 1955, s. 39.
6. Bilim ve Teknik Dergisi, Kasim 1998, Sayi 372, s. 21.