|
AZ ELMÉLET RÖVID TÖRTÉNETE A neodarwinizmus kétségbeesett erőfeszítései Darwin elmélete komoly krízisbe került, amikor a genetika törvényeit felfedezték a 20. század elején. Ennek ellenére azok a tudósok, akik eltökélték, hogy hűségesek maradnak Darwin eszméihez, megpróbáltak előállni valamilyen megoldással. Az Amerikai Földrajzi Társulat által 1941-ben szervezett konferencián gyűltek össze. Genetikusok, például G. Ledyard Stebbins és Theodosius Dobzhansky, zoológusok, mint Ernst Mayr és Julian Huxley, paleontológusok, például George Gaylord Simpson és Glenn L. Jepsen, és matematikai genetikusok, mint Ronald Fisher és Sewall Right, hosszas megbeszélés után elhatározták, hogy "befoltozzák" a darwinizmust. Ez a tanácskozás az előnyös változatok kérdésére koncentrált, amelyek állítólag az élőlények fejlődését okozzák - olyan pont ez, amelyet maga Darwin nem tudott megmagyarázni, helyette inkább Lamarck elméletét vette át. Az új elképzelés a "véletlen mutáció" volt. Az új elméletnek a "modern szintetikus evolúciós elmélet" nevet adták, és úgy alakították ki, hogy Darwin természetes kiválasztódásról szóló elképzeléséhez hozzáadták még a mutáció fogalmát. Az új elmélet rövid időn belül neodarwinizmus néven vált ismertté. A következő évtizedek azzal teltek, hogy kétségbeesetten próbálták bizonyítani a neodarwinizmus igazságát. Az már ismert tény volt, hogy a mutáció - vagyis az élőlények génjeiben bekövetkező "véletlen baleset" - midig káros. A neo-darwinisták az "előnyös mutáció" létezését próbálták bizonyítani, számtalan mutációs kísérlettel. Minden erőfeszítésük teljes kudarcba fulladt .
Azt is megpróbálták bebizonyítani, hogy az első élő szervezetek véletlenül jöhettek létre, primitív földi körülmények között, de ezeket a kísérleteket is ugyanaz a kudarc kísérte. Minden olyan kísérlet, ami azt próbálta bizonyítani, hogy az élet létrejöhetett véletlenül, sikertelen volt. A valószínűség-számítások azt igazolják, hogy még egyetlen fehérje, az élet építőköve, sem jöhetett létre véletlenül. És a sejtet - amely az evolucionisták állítása szerint véletlenül alakult ki, primitív és ellenőrizetlen földi körülmények között - még a 21. század magas színvonalú biológiai laboratóriumaiban sem sikerült leutánozni. A neo-darwinista elméletet a régészeti leletek is cáfolják. Sehol a világon nem találtak semmiféle "átmeneti formát", amelyek azt mutatnák, hogy a primitív organizmusok fokozatosan fejlettebbekké alakultak át, ahogy azt az evolucionisták állítják. Ugyanakkor viszont az összehasonlító anatómia tudománya rávilágított, hogy azok a fajok, amelyekről azt feltételezték, hogy egymásból fejlődtek ki, annyira eltérő anatómiai jellemzőket mutatnak, hogy semmiképpen nem lehetnek egymás ősei vagy leszármazottai. De a neo-darwinizmus különben sem volt soha megalapozott tudományos elmélet, hanem ideológiai dogma, ha nem valamiféle "vallás". A darwinista filozófia- és zoológia-professzor, Michael Ruse, ezekkel a szavakkal vall erről:
Ugyanezt a tényt a kanadai Michael Ruse, aki "az evolúció elkötelezett híveként" állította be magát, egy 1993-ban megrendezett konferenciáján így fedte fel: "Semmi kétség, hogy a múltban és még napjainkban is az evolúciós elmélet számos védelmezője azért támogatja az evolúciót, mert tagadja a vallást. Nekem úgy tűnik, hogy ha alaposan megvizsgáljuk a teóriát, az bizonyos értelemben a naturalizmus szolgálatába állította magát."2 (Michael Ruse, "Nonliteralist Antievolution", AAAS Symposium: "The New Antievolutionism," February 13, 1993, Boston) Ezért védelmezik az evolúció hívei még mindig az elméletüket, a számtalan ellentétes tudományos információ dacára. Abban viszont nem tudnak egyezségre jutni, hogy melyik a "helyes" az evolúció végbemenetelét ábrázoló modellek közül. Az egyik legfontosabb eme modellek közül az "ugrásszerű evolúció" néven ismert fantasztikus elképzelés. Az ugrásszerű evolúció A legtöbb tudós, aki az evolúcióban hisz, a neo-darwinizmus elméletét fogadja el a lassú, fokozatos evolúcióról. Az elmúlt évtizedekben azonban előterjesztettek egy újabb elképzelést is. Ez az "ugrásszerű evolúció" nevű modell elutasítja a darwinista elképzelést a fokozatos, lépésről lépésre bekövetkező evolúcióról, és azt tartja, hogy a fejlődés ehelyett nagy, hirtelen "ugrásokban" ment végbe. Ennek az elméletnek az első, fanatikus támogatói az 1970-es évek végén jelentek meg. Két amerikai paleontológus, Niles Eldredge és Stephen Jay Gould, nagyon jól tudták, hogy a neo-darwinista elméletet tökéletesen cáfolják a régészeti leletek. Ezek a leletek nem azt bizonyítják, hogy az élőlények fokozatosan fejlődtek volna ki, hanem azt, hogy hirtelen, teljesen kialakulva jelentek meg. A neo-darwinistákat az a remény éltette - és élteti mind a mai napig - hogy egyszer csak megtalálják majd az elveszett átmeneti formákat. Mikor rájöttek, hogy ez a remény teljesen alaptalan, Eldredge és Gould mégis képtelenek voltak feladni dogmatikus elméletüket, ezért új modellt terjesztettek elő: ez a pontos egyensúly. Azt állítja, hogy az evolúció nem fokozatos, apró változások eredményeként, hanem inkább hirtelen, hatalmas változások által ment végbe.
Ez a modell nem más, mint puszta fantáziálás. Például az európai paleontológus, O. H. Shindewolf, aki Eldredge és Gould elméletének úttörője volt, azt állította, hogy az első madár egy hüllőtojásból bújt elő, és "nagymértékű mutáció" eredménye volt, vagyis egy hatalmas véletlen baleset, amely a hüllő genetikai szerkezetében következett be.3 Ugyanez az elmélet azt is állítja, hogy egyes szárazföldi állatok hatalmas bálnákká alakulhattak, egyetlen hirtelen és minden részletre kiterjedő változás által. Ezek az állítások, amelyek teljesen ellentmondanak a genetika, biokémia és biofizika alaptörvényeinek, körülbelül annyira tudományosak, mint a jelenet a tündérmesében, amikor a béka királyfivá változik. Ennek ellenére, mivel a neodarwinista elmélet akkora válságban volt, egyes evolucionista őslénykutatók elfogadták ezt az elméletet, amely még bizarrabb volt, mint maga a neo-darwinizmus. Ennek a modellnek az egyetlen célja az volt, hogy megmagyarázza a régészeti leletek hiányosságát, amelyet a neo-darwinista modell nem tudott megmagyarázni. Azonban aligha racionális magyarázat az, hogy "hirtelen kikelt egy madár a hüllőtojásból", mert még az evolucionisták saját bevallása szerint is ahhoz, hogy egy faj egy másik fajból létrejöjjön, nagymértékű és előnyös genetikai változásra van szükség. Azonban nem létezik olyan genetikai mutáció, amely javítana a genetikai információn, vagy új információt tenne hozzá. A mutáció csak rombolja a genetikai információt. Ezért az a "nagymértékű mutáció", amit a pontos egyensúly modell képzelt el, csak nagymértékű romlást okozna a genetikai információban. Továbbá a "ugrásszerű evolúció" modellje rögtön az elején összeomlik, mert képtelen megmagyarázni magának az életnek a keletkezését - ugyanez a kérdés cáfolja a neodarwinista modellt már a legelső lépésnél. Mivel egyetlen fehérje sem jöhetett létre véletlenül, az a vita, hogy a sok millió fehérjéből felépülő élőlények fokozatosan vagy nagy ugrásokkal jöttek létre, teljesen meddő. Ennek ellenére, ha napjainkban az evolúciót említik, még mindig a neo-darwinista modellre gondolnak. A következő fejezetekben először megvizsgáljuk a neo-darwinista modell két elképzelt mechanizmusát, és aztán megvizsgáljuk a modellt a régészeti leletek fényében. Utána az élet keletkezésének kérdésével foglalkozunk bővebben, ami meg fogja cáfolni a neo-darwinista modellt és a többi evolúciós modellt is . Mielőtt azonban ezt megtennénk, talán hasznos lehet figyelmeztetni az olvasót, hogy valóság, amellyel minden lépésben találkozni fogunk az, hogy az evolúciós elmélet mese, óriási csalás, amely teljesen eltér a valós élet tényeitől. Olyan csalás ez, amellyel 140 éve tévesztik meg a világot. A legújabb tudományos felfedezéseknek köszönhetően további védelmezése azonban lehetetlenné vált.
| ||||||||||||||||
