A MADARAK ÉS AZ EMLŐSÜK EREDETE

A LÓ EVOLÚCIÓJÁNAK MÍTOSZA

Egészen a legutóbbi időkig egy képzeletbeli sorozat, amely a ló állítólagos evolúcióját mutatta be, volt az elsődleges bizonyító erejű régészeti lelet az evolúció elmélete mellett. Ma már azonban sok evolucionista saját maga is őszintén elismeri, hogy a ló evolúciójáról szóló elmélet teljes csőd. Boyce Rensberger evolucionista tudós, aki felszólalt azon a négynapos szimpóziumon, amelyet a fokozatos evolúció elméletének problémáiról tartottak 1980-ban, a Chicago-i Természettudományi Múzeumban, ahol 150 evolucionista tudós jelent meg, azt mondta, hogy a ló evolúciójáról alkotott elméletnek semmiféle alapja sincs a régészeti leletek szerint, és hogy nincs olyan evolúciós folyamat, amely a lovak fokozatos kialakulásáért lehetne felelős:

A népszerű példáról, amely szerint egy csaknem ötvenmillió évvel ezelőtt élt, négyujjú, róka nagyságú állatból alakult volna ki fokozatosan a mai, sokkal nagyobb és egyujjú ló, már régóta tudjuk, hogy nem igaz. A fokozatos átalakulás helyett a leletek azt mutatják, hogy mindegyik változat teljesen különbözően jelenik meg, változatlan marad, aztán pedig kihal. Nem ismerünk átmeneti alakokat.

A híres őslénykutató, Colin Patterson, az angol Természettudományi Múzeum igazgatója, ahol a "ló evolúciója" sorozat megtekinthető, a következőket mondta a múzeum földszintjén bemutatott kiállításról:

Rengeteg történek, egyik képzeletbelibb, mint a másik, létezik arról, hogy mi is valójában az élet története. A leghíresebb példa, amit még mindig lehet látni itt a földszinten, az ötven évvel ezelőtt összeállított kiállítás a ló evolúciójáról. Ezt még mindig igazságként tálalják az újabb és újabb tankönyvekben. Szerintem ez siralmas, főleg, ha az ilyen történeteket népszerűsítő emberek is tisztában vannak azok spekulatív voltával.2

Akkor pedig mi az alap a "ló evolúciójának" forgatókönyvére? Ezt a forgatókönyvet hamis ábrák alapján írták, amelyekben egymás mellé helyeztek teljesen eltérő időszakokban és helyeken: Indiában, Dél-Afrikában, Észak-Amerikában és Európában élt, teljesen különböző fajokat, az evolucionisták gazdag képzelőerejének megfelelően. A különböző kutatók több mint húszféle táblázattal ábrával álltak elő a ló kialakulásáról. Az evolucionistáknak sem sikerült megegyezésre jutniuk a pontos az egymástól különböző családfát családfákat illetően. Az egyetlen közös pont, amelyben egyetértenek az, hogy a mai ló (Equus) őse, az Eohippus (Hyracotherium) nevű, kutyához hasonló faj, amely 55 millió évvel ezelőtt, az eocén korszakban élt. Ám az Eohippus, mely a ló több millió évvel ezelőtt kihalt őse, Afrikában még mindig él és nem más, mint egy "Hyrax" nevű állat, aminek semmi köze sincs a lóhoz.3 A ló evolúciós fejlődésének következetlenségét minden egyes nappal újabb és újabb régészeti leletek igazolják. Megállapították, hogy ugyanabban a rétegben, amelyben az Eohippus maradványira leltek, más, napjainkban élő lófajták maradványai (Equus Nevadensis ve Equus Occidentalis) is megtalálhatók.4 Ez azt mutatja, hogy a mai ló és annak feltételezett őse ugyanabban a korban éltek, ez pedig a legnyilvánvalóbb bizonyítéka annak, hogy a ló soha nem ment át evolúciós fejlődésen. Az evolucionista szakíró, Gordon R. Taylor, így fogalmazza meg a lovak csoportjának történetét A nagy evolúciós rejtély című könyvében, mely a darwinizmus által megmagyarázhatatlan kérdésekkel foglalkozik:

De a darwinizmus talán legnagyobb gyengesége az, hogy az őslénykutatók nem találnak meggyőző fejlődési sorokat a nagyobb evolúciós változások bemutatására. Gyakran említik a lovat, mint az egyetlen teljesen kidolgozott példát. De a tény az, hogy a leszármazási sor az Eohippus és az Equus között igencsak szabálytalan. Állítólag bemutatja a testméret folyamatos növekedését, a tény azonban az, hogy sok későbbi leszármazott kisebb, mint az Eohippus volt. A különböző forrásokból származó egyedeket nagyon meggyőző módon lehet sorba rendezni, de semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy valóban ez volt a tényleges időrendi sorrend.5

1. Boyce Rensberger, Houston Chronicle, 5 Kasim 1980, Bölüm 4, s. 15.
2. Colin Patterson, Harper's, Şubat 1984, s. 60.
3. Francis Hitching, The Neck of the Giraffe: Where Darwin Went Wrong, New York: Ticknor and Fields, 1982, ss. 30-31.
4. Francis Hitching, The Neck of the Giraffe, ss. 30-31.
5. Gordon Rattray Taylor, The Great Evolution Mystery, London: Sphere Books, 1984, s. 230