|
AZ ANYAG MÖGÖTTI TITOK Az idegek közti párhuzamos kapcsolat Nézzük most Politzer közúti balesetes példáját. Ha a buszbalesetet elszenvedő személy agyába futó idegeket, melyek az öt érzékszervvel állnak kapcsolatban, egyidejűleg egy másik személy, például George Politzer agyához kötnék, abban a pillanatban, hogy a baleset alanyát elüti az autóbusz, az otthonában üldögélő Politzert is elütné. Tulajdonképpen az történne, hogy a balesetet elszenvedő személy által átélt minden érzést Politzer is átélné. Ez a példa ahhoz hasonlítható, amikor egy lejátszóhoz csatlakoztatott két különböző hangfalból ugyanazt a zeneművet halljuk. Politzer annak ellenére, hogy otthon ülne, hallaná a busz fékezését, érezné, ahogy a jármű hozzáér, érzékelné, hogy eltörött a keze, látná a vért, átélné kórházba kerülését, érezné a gipsz keménységét és karja erőtlenségét. Politzerhez hasonlóan ahány emberhez hozzákötnék a balesetet elszenvedő személy idegeit, annyi ember élné át a balesetet elejétől a végéig. Ha a balesetet elszenvedő személy kómába esne, mindannyian kómába esnének. Sőt, ha az esemény egyes részleteit valamilyen eszközzel rögzítenénk és vissza-visszatekerve másvalakinek továbbítanánk, azt az illetőt egymás után többször is elütné az autóbusz. Akkor hát melyik személy esetében is valóságos az autóbusz, amely elüti őt? A materialista filozófia erre nem tud olyan választ produkálni, amelyben ne lenne ellentmondás. A helyes válasz az, hogy mindannyian saját elméjükben élnék át a baleset minden részletét. A süteménnyel és a kőbe rúgásos példával is ugyanez a helyzet. Ha az Engels érzékszerveihez kötődő idegeket egyidejűleg egy másik személy agyához kötnénk, amikor Engels elfogyaszt egy szelet süteményt és a jóllakottság érzete tölti el, vele egyidőben a másik ember is süteményt enne és ő is jóllakna tőle. És ha a materialista Johnson idegeit kötnénk egy másik emberhez, miközben Johnson belerúg egy kőbe és megfájdul a lába, egyidejűleg az a személy is belerúgna a kőbe és érezné a fájdalmat. Akkor hát melyik sütemény és melyik kő valóságos? A materialista filozófia erre sem tud ellentmondás nélküli választ adni. A helyes és logikus válasz a következő: Engels és a másik ember az elméjében fogyasztja el a süteményt és ott jelentkezik a telítettség érzete is. Johnson és párja pedig minden részletével az elméjében éli át azt, ahogyan belerúg egy kőbe. A fenti, Politzer-es példát változtassuk meg a következőképpen: Politzer idegeit kössük arra az emberre, aki buszbalesetet szenved, és fordítva. Ez esetben, bár Politzer valójában otthon ül, azt fogja hinni, hogy elütötte őt az autóbusz, míg az, akit valóban elütött, a baleset minden borzalma ellenére mit sem észlel az egész helyzetből, hiszen azt gondolja, hogy az otthonában üldögél. Ugyanezzel a logikával a süteményes és a kőbe rúgásos példát is megközelíthetjük. Mindez leleplezi előttünk, milyen fanatikus is a materializmus. Ez a filozófia azon a feltételezésen alapszik, hogy az egyetlen abszolút létező az anyag. Pedig az ember sohasem érintkezik az anyaggal magával, hogy azt állíthassa, minden anyagból áll. A világ, amivel kapcsolatban vagyunk, az a világ, amit az elménkben látunk. Az angol filozófus David Hume a következőket mondja ezzel a ténnyel kapcsolatban: Őszintén szólva, amikor belefeledkezem abba, amit önmagamnak nevezek, lépten-nyomon olyan benyomásokkal találkozom, mint a meleg vagy a hideg, a fény vagy az árnyék, a szerelem vagy a gyűlölet, a keserű vagy az ízletes. Ám amint megszűnik az érzékelés, többé nem juthatok el magamhoz, ugyanakkor soha nem figyelhetek másra, mint a benyomásra.1 Kilépni az érzékelésből, és filozofálni az "anyagról", amelynek lényege számunkra mindigis felfoghatatlan, ezáltal elérhetetlen lesz, teljességgel ostobaság... Ezért a materializmus olyan teória, amely a kezdetek kezdetén elbukott Az agyban történő érzékelés nem filozófia, hanem tudományos tény A materialisták azt állítják, hogy mindaz, amiről itt szóltunk, puszta filozofálás. Pedig az, hogy a "külvilágként" ismert dolog benyomások összessége, nem filozofálgatás, hanem tudományos tény. Minden orvostudományi egyetemen részletesen oktatják, hogyan képződik az agyban a látvány és az érzések. A modern fizika és a 20. századi tudomány felfedezései egyértelműen azt mutatják, hogy az anyag nem egy konkrét dolog, hanem bizonyos értelemben mindenki "egy agyában levő képernyőt" követ figyelemmel. Aki hisz a tudománynak, az kénytelen ezt beismerni, legyen akár ateista, buddhista, vagy más nézeteket valló. Egy materialista tagadhatja ugyan Isten létét, ám ezt a tudományos tényt nem hazudtolhatja meg. Még ha Karl Marx, Friedrich Engels, George Politzer korában nem is volt olyan fejlett a tudományos felfogás és a tudományos lehetőségek, mint most, akkor is meglepő, hogy nem voltak képesek megérteni egy ilyen egyszerű és egyértelmű tényt. Napjainkban a tudomány és a technológia rendkívül fejlett, és ezek a lehetőségek még inkább megkönnyítik ennek az amúgy is nagyon egyszerű igazságnak a megértését. A materialisták pedig rettentően félnek attól, hogy az emberek, ha csak részben is, de rájönnek, miről is van itt szó, illetve észreveszik, mennyire megcáfolhatatlanul dönti romba a materialista filozófiát ez a felfedezés.
A törökországi materialista körök erre a felvetésre, amiről Ön eddig olvasott, vagyis arra a tényre, hogy az anyag benyomás, egy ideig nem reagáltak különösebben. Ez azt az érzést keltette bennünk, hogy az emberek nem értik eléggé ezt a kérdést, ezért részletesebben ki kellene fejteni. Csakhamar azonban egyértelművé vált, hogy a materialisták igen kényelmetlenül érzik magukat ennek a gondolatnak napirendre kerülésétől, sőt óriási félelem kerítette hatalmába őket. Egy ideje saját fórumaikon, konferenciáikon, vitaüléseiken adnak hangot páni félelmüknek. Ha gondterhelt és reménytelen megnyilvánulásaikat nézzük, egyértelmű, hogy eszmerendszerük súlyos krízishelyzetbe került. Már amúgy is komoly csapás érte őket, amikor tudományosan is megdőlt a filozófiájuk alapját képező evolúciós elmélet. Most pedig a darwinizmusnál sokkal lényegesebb dolgot, magát az anyagot kezdik elveszíteni, s ennek felismerése még nagyobb megrázkódtatást okozott számukra. Mivel saját nézőpontjukból ez "a legnagyobb veszély", egyetértenek abban, hogy ezzel "kulturális alapjaik semmisültek meg". A törökországi materialista körök aggodalmának és pánikhangulatának leginkább Rennan Pekünlü adott hangot, aki a materializmus védelmében álló Bilim ve Ütopya ("Tudomány és Utópia") című lap írója, s ugyanakkor tanárként is dolgozik. Pekünlü, akár e folyóirat hasábjain megjelenő cikkeiben, akár nyilvános vitákon való felszólalásai alkalmával úgy beszélt Az evolúciós csalás című könyvről, mint elsőszámú "veszedelemről". Pekünlüt a könyv darwinizmust érvénytelenítő fejezetein túl főként az a rész nyugtalanította, amit most Ön is a kezében tart. Olvasóinak (és meglehetősen kis számú hallgatóságának) a következőt üzente: "nehogy az idealizmus hatása alá kerüljenek, védelmezzék materializmus iránti hűségüket", közben pedig Oroszország véres kommunista korszakának vezérére, Vladimir I. Leninre hivatkozott. Pekünlü, aki mindenkinek Lenin egy évszázaddal ezelőtt megjelent Materializmus és empiriokriticizmus című munkáját ajánlgatta olvasásra, nem csinált mást, mint elismételte Lenin nézeteit: "ne gondolkodjanak ezen a kérdésen, máskülönben elveszítik a materializmust és a vallás csapdájába esnek". Pekünlü, az említett materialista fórum hasábjain megjelent egyik tanulmányában az alábbiakat idézte Lenintől:
E sorok azt bizonyítják, hogy az igazság, amire Lenin rájött, s amely aggodalommal töltötte el őt, és amit mind saját mind pedig "elvtársainak" fejéből ki akart törölni, napjaink materialistáit ugyanúgy nyugtalanítja. Pekünlü és a többi materialista zaklatottsága azonban még ezt is túlszárnyalja, hiszen tudatában vannak annak, hogy ezt a tényt (tudniillik az anyag valóságát) már 100 évvel ezelőtt nagyon egyértelműen és határozottan felismerték. Erről a kérdésről ilyen megcáfolhatatlanul azonban a világ történetében most először esik szó. Mégis, számos materialista tudós rendkívül felszínes nézőpontból értékeli a tényt, hogy "az anyag lényegéhez nem lehet eljutni". Mert amiről itt szó van, az a legfontosabb és legizgalmasabb témák egyike, amivel az ember élete során szembesülhet. Ilyen érdekfeszítő kérdéssel korábban egyáltalán nem találkozhattunk. Ennek ellenére a materialista tudósok reakciója, beszédmodoruk illetve írásbeli stílusuk elárulja, hogy felfogásuk rendkívül sekélyes és felszínes.
Olyannyira, hogy reakcióik mindarra, amit is elmeséltünk, továbbá a materializmusba vetett elvakult hitük bizonyos értelemben csorbította gondolkodásmódjukat, emiatt nem is képesek megérteni ezt a kérdést. Szintén a Tudomány és Utópia írója és ugyancsak tanár Alaettin Şenel például, Pekünlühöz hasonlóan a következőknek adott hangot: "A darwinizmus bukása még hagyján, a legnagyobb veszély ez a téma". Mivel érezte, hogy saját filozófiája nem áll szilárd lábakon, olyasmit követelt, aminek lényege nagyjából ez: "hát akkor bizonyítsátok be, amiről beszéltek". A legérdekesebb az, hogy olyan sorokat vetett papírra, amelyek azt bizonyítják, nem sikerült megértenie az igazságot, amelyben akkora veszélyt gyanított. Şenel éppen ebben a témában írt egy tanulmányt, amiben elfogadja, hogy a külvilág az agyban képként jelentkezik. Ám ő két csoportra osztotta ezeket a képeket. Egyik csoportba sorolta azokat, amelyeknek van anyagi megfelelőjük, a másikba azokat, amelyeknek nincsen, és azt állította, hogy a külvilággal kapcsolatos képek az első csoporthoz tartoznak. Ezen állítását pedig "a telefon példájával" támasztotta alá. Így foglalta össze: "Nem tudom, hogy van-e az agyamban keletkező képeknek anyagi megfelelőjük avagy nincsen, de ugyanez érvényes a telefonbeszélgetésre is. Ha telefonon beszélek valakivel, nem láthatom őt, ám később, amikor személyesen beszélünk, meg tudom erősíteni ezt a beszélgetést.3 Az író a következő hasonlattal él: "Ha kétségeink vannak a benyomásaink felől, megnézhetjük az anyagot magát és megbizonyosodhatunk róla, mi az igazság." Jóllehet ez nyilvánvaló tévedés, hiszen az anyaghoz magához egészen bizonyosan soha nem tudunk eljutni. Soha nem tudunk kilépni az elménkből és nem tudhatjuk meg, mi van "kívül". Azt, hogy van-e a telefonban hallott hangnak tulajdonosa, maga a személy bizonyítja. Ám ő is teljességgel egy elmében létező kép. Ráadásul ezek az emberek ugyanezeket a dolgokat alvás közben is átélik. Şenel például álmában is beszélhet valakivel telefonon, aztán ez a személy megerősítheti a beszélgetést. Pekünlü pedig álmában is érezheti, hogy "óriási veszéllyel" áll szemben és javasolhatja hallgatóságának Lenin évszázados műveit. Ám bármit tesznek is a materialisták, nem tagadhatják le, hogy az események, amiket megélnek és az emberek, akikkel beszélnek egy-egy benyomásból állnak. Akkor hát kivel is igazoltatható, hogy van-e az agyban képződő képeknek megfelelője? Az ugyancsak agyban élő árnyképekkel? A materialisták egészen biztosan nem fognak találni olyan intelligenciaforrást, amely biztosítaná az agyon kívüli világhoz tartozó tudást, és amely visszaigazolást adna arról a világról. Ha az ember elfogadja, hogy mindenféle benyomás az agyban képződik, ugyanakkor azt hiszi, hogy ha akar, "kiléphet" ebből és meggyőződhet róla, hogy a benyomások egy valós külvilágot takarnak, az valójában azt mutatja, hogy ez az ember korlátolt felfogóképességű és zavaros logikával gondolkozik. Az igazság, amiről itt szó van, minden józan gondolkodású és épelméjű ember számára azonnal és könnyen befogadható. Minden előítélettől mentes ember megérti, hogy az itt elmondottak fényében a külvilág létezéséről érzékszerveinek segítségével nem bizonyosodhat meg. De ahogy láttuk, a materializmusba vetett elvakult hit tönkreteszi az emberek gondolkodóképességét. Ezért napjaink materialistáinak logikája is, akárcsak szellemi mestereiké, akik az anyag létét megpróbálták azzal "bizonyítani", hogy belerúgtak egy kőbe vagy elfogyasztottak egy szelet süteményt, láthatóan igencsak zavaros. Tudnunk kell, hogy ez voltaképpen nem is meglepő. Hiszen a megértés hiánya, vagyis az, hogy nem képes valaki a világot és az eseményeket a megfelelő ésszerűséggel értelmezni, a hitetlenek közös tulajdonsága. Isten a Koránban külön kiemeli, hogy a hitetlenek "olyan nép, amely nem él az eszével". (Korán, 5:58) A pánikhangulat egyébként, ami hatalmába kerítette a törökországi materialista köröket, s amelyről itt csak érintőlegesen szóltunk, azt mutatja, hogy a materialisták most olyan vereséget szenvedtek, mint a történelem folyamán még soha. A modern tudomány alátámasztotta, hogy az anyag egy benyomás, ráadásul nagyon egyértelműen és határozottan jelentette ki. A materialisták most már látják, hogy az anyagi világ, amelyben vakon hittek, amelyre támaszkodtak, és amelyben bíztak, mindenestől semmivé lett és ez ellen semmit nem tudnak tenni. A materialista gondolkodásmód az emberiség története óta létezik. A materialisták önmagukban és az általuk védelmezett filozófiában vakon bízva fellázadtak Isten ellen, aki teremtette őket. A forgatókönyv szerint, amit gyártottak, az anyag öröktől fogva létezik és örökké létezni is fog, tehát nem lehetett Teremtője. Pusztán elbizakodottságuk miatt megtagadták Istent és a valóságosnak vélt anyagba kapaszkodtak. Olyannyira bizonyosak voltak filozófiájukban, hogy azt gondolták, soha nem lát napvilágot olyan magyarázat, ami ennek ellenkezőjét bizonyíthatja. Így aztán az anyagot illető tények, melyekről ebben a könyvben szóltunk, igencsak meglepték ezeket az embereket. Hiszen amit itt elmeséltünk, az alapjaiban rengette meg filozófiájukat, lehetőséget sem hagyva a vitatkozásra. Az anyag, amelyre minden gondolatukat, életüket, büszkeségüket felépítették egy szempillantás alatt kicsúszott a kezükből. Az anyag nem létezik, hogyan is lehetne hát materializmus. Isten tulajdonságainak egyike, hogy tőrbe csalja azokat, akik megtagadják az igazságot. Mint ahogyan a következő ája közli: "miközben cselt szőttek ők, Allah is cselt szőtt. Allah a legjobb cselszövő." (Korán, 8:30) Íme, Isten elhitette a materialistákkal, hogy az anyag létezik, félrevezette és a történelem során még nem látott módon lealacsonyította őket. Ők valósnak hitték javaikat, tulajdonukat, pozíciójukat, rangjukat, a társadalmat, amelyben élnek és az egész világot. Voltaképpen mindent, ami álom, valóságnak hittek, ráadásul ebbe vetve bizalmukat szembefordultak Istennel. Büszkeségük fellázította őket és megátalkodtak az istentagadásban, miközben az anyag volt az egyetlen dolog, amiből erőt nyertek. De felfogásuk olyannyira hiányosnak mutatkozott, hogy nem is gondolták, Isten mindenestől átfogja, ismeri őket. Isten eképpen közli a Koránban, milyen végre jutnak a hitetlenek értetlenségük miatt:
Ez feltehetőleg a legnagyobb bukás, aminek a történelem tanúja lehetett. A materialisták saját büszkeségük foglyai lettek s közben egy hatalmas játék alanyaivá váltak. Vakmerőségük odáig vezette őket, hogy aljas módon Isten ellen harcoltak. Ám e küzdelemben ők azok, akik véglegesen alulmaradtak. A következő ája igen világosan rámutat arra, hogy azok, akik Teremtőnk, Isten ellen lázadnak, mennyire nincsenek tudatában ennek, továbbá azt is hírül adja, mi lesz az ilyen emberek sorsa: És így jelöltük ki minden városban a legnagyobb bűnösöket, hogy szőjék ott az ő cseleiket. Ám ők csupán saját maguk ellen szövik cseleiket, anélkül, hogy tudnának róla. (Korán, 6:123)Egy másik ája ugyanezt az igazságot így hangsúlyozza:
A hitetlenek tehát megpróbálnak félrevezetni másokat, s közben nem képesek észrevenni egy alapvető igazságot - ezt bizonyítja az ájában szereplő "anélkül, hogy tudnák" kifejezés - ; tudniillik azt, hogy minden esemény, amit átélnek, egy-egy álom, és minden cselekedetük, még a csapdák is, amiket felállítanak, egy kép, ami elméjükben jön létre. Képtelenek felfogni az igazságot, ezért megfeledkezve arról, hogy egyedül vannak Istennel, saját magukat vezetik félre. Mint minden korban, a mi korunkban is olyan igazsággal szembesíti Isten a hitetleneket, amely alapjaiban rengeti meg és dönti romba az ő minden igyekezetüket. Isten ezzel az ájával adja hírül, hogy minden ilyen igyekezet már a kezdetektől kudarcra van ítélve: Isten egy másik ájában azt mondja: "A hitetlenek cselekedetei azonban olyanok, mint a délibáb a síkvidéken. A szomjazó a szomjazó azt gondolja róla, hogy víz. Kinyújtja a karját, ám nem talál maga mellett semmit." (Korán, 24:39) A materializmus is, ahogyan az ája utal erre, olyan, mint egy "délibáb" az istentagadók számára; bíznak benne, ám amikor felé nyújtják karjukat, megértik, hogy az egész csak egy álom. Isten ezzel a délibábbal csapta be őket, minden észlelést úgy mutat nekik, mintha azok valóban léteznének. "Nagy" emberek, professzorok, csillagászok, biológusok, fizikusok, és címre, rangra tekintet nélkül még mások, az anyagot tették meg istenségüknek. Beléptek ebbe a játékba és akár a kisgyermekek, becsapták magukat és szégyenben maradtak. A benyomásokat valóságnak hitték, és fölépítették köréjük filozófiáikat, ideológiáikat, komoly vitákba szálltak felőle és úgymond "intellektuális" magyarázatokat fűztek hozzájuk. Mindezek miatt pedig önmagukat nagyon okosnak tartják, azt gondolják, eszmefuttatásokat végezhetnek az Univerzumról és ami a legfontosabb, azt hiszik, korlátolt elméjükkel fejtegetésekbe bocsátkozhatnak Isten felől. Isten így tudatja az ő helyzetüket az egyik ájában: A világon vannak olyan csapdák, amikből meg lehet menekülni; Isten csapdája azonban, amit a hitetleneknek állított fel, olyan szilárd, hogy soha nem lesz lehetőségük kiszabadulni belőle. Tegyenek bármit, forduljanak bárkihez, nem találhatnak Istenen kívül senkit, aki megsegíthetné őket. Ahogy Isten a Koránban hírül adja: " .nem találnak (majd akkor) maguknak Allahon kívül sem védelmezőt, sem segítőt. " (Korán, 4:173) A materialisták nem is várták, hogy ilyen kelepcébe fognak esni. Miközben a 20. század minden lehetősége a kezükben volt, azt gondolták, nyugodtan megátalkodhatnak az istentagadásban és az embereket is a hitetlenségbe taszíthatják. Isten így tudatja a Koránban, milyen volt a hitetlenek gondolkodása a történelem folyamán, és mi lett a sorsuk aztán:
Az áják által említett igazság egyik értelmezése a következő: kiderült, hogy minden, amit a materialisták birtokolnak egy álom, vagyis ami a kezükben volt, az mindenestől szertefoszlott. Miközben tanúi annak, hogy javaik, gyáraik, aranyaik, valutájuk, gyermekeik, házastársaik, barátaik, pozíciójuk és rangjuk, amelyekről azt gondolták, léteznek, sőt saját testük is, kifolyik a kezükből, bizonyos értelemben ők is "semmivé válnak". Egy-egy lélekké, amely immár elszakadt az anyagtól. Kétségtelen, hogy ennek az igazságnak a felismerése a materialisták számára a lehető legrémisztőbb dolog. Mert az, hogy kiderült, minden, amiről azt hitték, hogy az övék, valójában csak egy álom, saját kifejezésükkel élve azt jelenti számukra, hogy még itt az evilágon "halottak anélkül, hogy meghaltak volna". Ezzel a ténnyel együtt nem maradt más csak Isten és ők. A következő versben valójában arra hívja fel Isten a figyelmet, hogy Isten színe előtt, vagyis az Ő szintjén tulajdonképpen minden ember egyes-egyedül van: " hagyd Rám (azt az embert), akit egyedülinek (és egyes-egyedül) teremtettem" (Korán, 74:11) Ez a rendkívüli tény más ájákban is említésre kerül:
Az áják által említett igazság egyik értelmezése a következő: akik az anyagot tették meg istenségüknek, Istentől jönnek és újra Hozzá tértek vissza. Ha akarják, ha nem, Istennek vetették alá magukat. Most az Ítélet Napját várják, s az Utolsó Napon mindegyiküket egyenként hívják elszámolásra. Akkor is, ha ezt nem akarják felfogni. Amiről ezidáig beszéltünk, az az egyik legnagyobb igazság, amit Önnek élete során elmeséltek. Mert ez a kérdésbebizonyítja, hogy minden, amit látunk, és azt mondjuk rá, anyagi világ, valójában az elménkben van, az anyagi világon kívüli lényeghez pedig soha nem juthatunk el közvetlenül. Ez a kulcsa annak, hogy felfogjuk Isten létét, Teremtését, és azt, hogy Ő az egyetlen abszolút Létező. Aki ezt megérti, az észreveszi, hogy a világ nem az a hely, aminek az emberek többsége hiszi. A világ nem egy abszolút hely, ahogyan azt az utcákon céltalanul sétálók, a kocsmákban vitatkozók, a luxus kávéházakban egymás előtt felvágók, a javaikkal dicsekvők hiszik, vagy azok, akik üres célokra áldozzák életüket. Csupán benyomások összessége, egy álom. És minden ember, aki fontos a számunkra, szintén nem más, mint egy-egy kép. Ők is saját elméjükben szemlélik a benyomásokat, ennek azonban nincsenek tudatában. Ez egy nagyon fontos kérdés és alapjaiban cáfolja meg a materialista filozófiát, amely tagadja Istent. Ezért van az, hogy egyes materialisták, mint például Marx, Engels, vagy Lenin pánikba esett, dühbe gurult, amikor ezt meghallotta, illetve arra bíztatta híveit, hogy "erre még véletlenül se gondoljanak". Ezeknek az embereknek olyannyira korlátolt az elméjük, hogy még azt sem tudják felfogni, hogy a benyomások az agyban képződnek. Azt képzelik, hogy a világ, amely elméjükben létezik, "külvilág", az ennek ellenkezőjére utaló egyértelmű bizonyítékokat pedig képtelenek felfogni. Ez a közöny abból a felfogásbeli hiányosságból fakad, amit Isten a hitetleneknek juttatott. Mert ahogyan a Korán is hírül adja: "van szívük, de nem értenek vele; szemük, de nem látnak vele, és fülük, de nem hallanak vele. Olyanok ők, mint az állatok, sőt még alantasabbak. Ők a közömbösök." (Korán, 7:179) Azt, ami ezen a ponton túl van, Ön is megtalálhatja, ha őszintén elgondolkodik. Összpontosítania kell a figyelmét, koncentrálnia kell, és el kell gondolkodnia, hogyan látja a tárgyakat, amik Ön körül vannak és hogyan érinti meg őket. Ha figyelmesen végiggondolja, csakis egy lélek lehet az az értelmes lény, aki lát, hall, tapint, gondolkozik vagy éppen ezt a könyvet olvassa. És érezheti, hogy mintha egyfajta "függöny" mögül szemlélné az "anyagnak" nevezett benyomásokat. Az az ember, aki ezt megérti, eltávolodik az anyagi világ dimenziójától, amely az emberiség nagy részét becsapta, és belép létének valóságos dimenziójába. Az igazságot, amiről beszélünk, a történelem folyamán néhány vallásos ember illetve néhány filozófus megértette. Olyan Iszlám vallástudósok, mint Imám Rabbáni, Muhyiddín Arabi vagy Mevlana Dzsámi erre az igazságra a Korán jelei alapján illetve saját józan eszükkel rátaláltak. Néhány nyugati filozófus is, mint például George Berkeley, ugyancsak rájött erre az igazságra. Imám Rabbáni, Mektubat-jában így ír arról, hogy az egész anyagi univerzum egy "álom vagy látomás (benyomás)" és az egyetlen abszolút létező pedig Isten: Imám Rabbáni azt is egyértelműen kifejti, hogy minden kép, amivel az ember kapcsolatba kerül egy-egy álom; "kívül" eredetileg nincsen semmi:
A Korán jelei alapján illetve józan gondolkodása folytán Mevlana Dzsámi is rájött erre a meglepő igazságra, melyet így fejezett ki: "az Univerzumban minden látomás és álom. Olyanok, mint a tükörben a visszatükröződés vagy mint az árnyék". Ám azoknak a száma, akik ezt az igazságot felfogták, mindig csekély maradt a történelem során. Olyan nagy vallástudósok, mint Imám Rabbáni, azt írták, nehézségekbe ütközhet, ha ezt az igazságot felfedik az emberek előtt, mert az emberek többsége ezt nem fogja elhinni. Korunkban azonban ez az igazság tudományos úton bebizonyosodott. A tényt, hogy az univerzum egy látvány csupán, a világtörténelemben először magyarázták el ilyen konkrét, egyértelmű és érthető módon. Ezért a 21. század egy olyan történelmi fordulópont lesz, amelyben az emberek széles tömege érti meg az Isteni igazságokat, és az Egyetlen Abszolút Létező, Isten felé fog fordulni. A 21. században a történelem szemétkosarába kerülnek a 19. századi materialista hiedelmek. Az emberek felfogják, hogy Isten létezik és hogy Ő a Teremtő, megértik a tér és idő nemlétének igazságát. Az emberiség kiszabadul a leplek, hazugságok és hiedelmek fogságából, amit évszázadokon keresztül szeme elé tartottak. És egyetlen árnyékkép sem tudja megállítani ezt a kikerülhetetlen folyamatot...
| ||||
