|
A TEREMTÉS IGAZSÁGA Az albatroszok A költöző madarak különféle "repülési technikákat" alkalmazva a legminimálisabbra csökkentik az általuk felhasznált energiát. Az egyik iyen repülési technika az albatrosz esetén figyelhető meg. Ezek a madarak életük 92%-át a tengeren töltik. Szárnyuk fesztávolsága eléri a 3,5 métert. Az albatroszok legjellegzetesebb tulajdonsága repülési stílusuk: szárnycsapás nélkül órákig képesek szállni. Feszesen kitárják szárnyaikat és a szél felhasználásával lebegnek a levegőben. Nem kis erőkifejés szükségeltetik ahhoz, hogy egy madár 3 és fél méteres szárnyait feszesen tudja tartani. Az albatroszok azonban órákig képesek ebben a pozícióban maradni. Ez annak köszönhető, hogy jellegzetes anatómiai felépítéssel születtek. Repülés közben az albatrosz szárnya egyfajta akadály alá kerül. Emiatt egyáltalán nem tud izomerőt kifejteni. A szárnyakat csak az izomrétegek tartják meg, ami repülés közben nagy könnyebbséget jelent. Így a repülés közben a felhasznált energia is csökken. Az albatrosz ugyanis nem pazarol energiát, hiszen nem verdes és nem fejt ki erőt ahhoz, hogy szárnyait kiterjesztve tartsa. A szél hasznosítása órákon át, korlátlan energiaforrást jelent a számára. Például egy 10 kilós albatrosz napi 1000 km megtétele után is csak 1%-ot veszít testsúlyából. Ez nagyon kevés. Az emberek, az albatrosz kecses repülési technikáját utánozták, amikor elkészítették a vitorlázó repülőgépeket.1 Eltérő látószervek Számos tengeri élőlény számára a vadászat illetve a védekezés szempontjából elengedhetetlen fontosságú a látás. A tengeri élőlények számára teremtett szem a legjobban alkalmazkodik a tengerfenéki élethez. 30 méterrel a víz alatt a látási viszonyok korlátozottak. Azoknak az állatoknak a látószervei azonban, akik itt élnek, ezen körülményeknek megfelelően teremtettek. A tengeri élőlényeknek, a szárazföldiekkel ellentétben, gömb alakú szemlencséjük van, megfelelően a sűrű közegbeli szükségleteknek. A szárazföldi állatok széles ellipszis alakú szemeihez képest ez a gömbforma sokkal alkalmasabb a tengerben való tájékozódáshoz, sokkal jobban ki lehet velük venni a közeli dolgokat/*. Ha pedig az állat egy távolabbi pontra akar fókuszálni, az egész lencserendszer a szem belsejében lévő speciális izomapparátus segítségével hátrahúzódik. Egy másik oka is van annak, hogy a halak szeme gömb alakú, ez pedig a fény megtörése a vízben. A halak szeme olyan folyadékkal van tele, amely szinte azonos sűrűségű a vízzel, ezért a külső látvány nem törik meg a szemükön. Ennek következtében a szemlencse a külső tárgy képét teljesen a retinára vetíti, a hal pedig, ellentétben az emberrel, a vízben rendkívül élesen lát. Néhány állatnak, ilyen például a polip, a mélytengeri gyér fényviszonyok kompenzálása miatt meglehetősen nagy szemük van. A nagyobb szemű halak 300 méteres mélységben kénytelenek környezetük organizmusainak villogását elcsípni. És különösen érzékenynek kell lenniük a vízbe behatoló gyér kék fénnyel szemben. Ezért szemük retinájában bőséggel megtalálható az a sejt, amely a kéket érzékeli. Minden élőlény szükségleteinek megfelelő, sajátos látószervvel rendelkezik, ez pedig azt bizonyítja, hogy ezeket a szerveket egy végtelen tudással és erővel bíró Teremtő hozta létre, éppen abban a formában, amilyennek lennie kell. Költözési kényszer A Csendes Óceánban élő lazacokra jellemző, hogy szaporodás idején visszatérnek ahhoz a folyóhoz, ahol ők maguk a tojásból kibújtak. Ezek az élőlények, amelyek életük jelentős részét a tengerben töltik, szaporodáskor visszatérnek az édesvizekbe. Nyár elején, amikor útnak indulnak, a lazacok színe élénkpiros. Az utazás végére azonban feketévé változnak. A költözés megkezdésekor a lazacok kiúsznak a part közelébe és igyekeznek eljutni a folyókhoz. Akadályt nem ismerve próbálnak oda visszajutni, ahol születtek. Ha kell, a folyó sodrásával szemben úsznak, átvergődnek vízeséseken és töltéseken, míg végül elérnek arra a helyre, ahol napvilágot láttak. 3.500-4.000 km-t is megtesznek. Útjuk végére érve a nőstényekben peték, a hímekben pedig hímivarsejtek termelődnek. A nőstény lazac, miután elérkezett oda, ahol a tojásból kikelt, 3-5.000 tojást rak le, a hímek pedig megtermékenyítik őket. Mind a költözés, mind a tojásrakás nagyon megviseli ezeket a halakat. A tojásrakó nőstények kimerülnek, farokuszonyuk elkopik, bőrük lassan feketére vált. Ugyanez a hímekre is igaz. Kis idő múltán a folyó megtelik elhullott lazacokkal. A tojásokból azonban új lazacgeneráció bújik elő, amely ugyanezt utat fogja megtenni. Hogy a lazacoknak hogyan sikerül megtenniük ezt az utat, hogyan jutnak el a tengerhez, miután kikeltek a tojásból, milyen módon lelik meg a helyes utat, ezek még válaszra váró kérdések. Sokféle feltételezés született, biztosat azonban még nem tudunk. Mi az az erő, amely lehetővé teszi, hogy a lazacok több ezer kilómétert megtegyenek a visszatérésért, és amely a teljesen ismeretlen felé irányítja őket? Nyilvánvaló, hogy van egy felsőbbrendű Erő, Aki uralja mindegyiküket, és amely irányítja őket. Ő Isten, a világok Ura. A tintahal A tintahal bőre alatt egy "kromotofor" nevű sűrű, rugalmas pigmentzacskó-réteg található. Ezek a pigmentek általában sárgák, vörösek, feketék vagy barnák. Kívülről úgy tűnik, az agy egy ingert kap, melynek hatására a sejtek megduzzadnak és a megfelelő színárnyalattal borítják be az állat bőrét. Miáltal a tintahal, felöltve a szikla színét, amelyen éppen tartózkodik, tökéletesen tudja álcázni magát. Ennek a bonyolult rendszernek a segítségével a tintahal olyan vízszintes csíkokat is képes "rajzolni" magára, mint amilyen a zebráé.2
A koalák
A koala, a többi emlősállathoz hasonlóan, nem tudja megemészteni a cellulózt, amit ezek a fák termelnek. Ez a cellulóz lebontását végző mikroorganiumusoktól függ. Ezeknek a mikroorganizmusoknak leggyakoribb előfordulási helye a vékony- illetve a vastagbél találkozásánál lévő féregnyúlvány, amely a bélrendszer hátsó nyúlványát képezi. A vakbél a koalák emésztőrendszerének legérdekesebb része. Ez a kis fülke késlelteti a levelek áthaladását, miközben olyan feladatot lát el, mint egy fermentációs szobácska, amely biztosítja a mikróbák cellulózlebontó tevékenységét. Ezáltal a koala hatástalanítani tudja az eukaliptuszlevelek zsiradékjának mérgét.3 Vadászat álló helyzetből A dél-afrikai Sundew nevű növény nyálkás szőrök segítségével ejti csapdába a bogarakat. Ennek a növénynek a levelei hosszú vörös szőrökkel vannak tele. A szőrök csúcsát folyadék borítja, mely illatával odacsalogatja a bogarakat. A nedv másik tulajdonsága, hogy nagyon ragad. A bogár, mely az illat felé vette az irányt, fennakad ezeken a ragacsos szőrökön. Egy idő múlva pedig a növény levele ráhajlik a csapdába esett rovarra és emésztőnedvei segítségével a virág kiszívja belőle a számára szükséges fehérjét.4
Nincs kétség, hogy egy mozgásképtelen növény ebbéli képessége egy sajátos tervezés nyilvánvaló bizonyítéka. Lehetetlen, hogy egy növény saját tudata és ereje vagy pedig véletlenek segítségével egy ilyen vadásztechnikát fejlesszen ki. Ezáltal az is lehetetlen, hogy az ember ne lássa annak a Teremtőnek a létét és hatalmasságát, Aki ezzel a képességgel a növényt felruházta.
|
